GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK



Az együttműködés helszíni felméréssel kezdődik, mely kiterjed a gazdálkodó gyakorlatára és technológiai adottságaira is. Az együttműködési megállapodás egyedi szempontrendszer alapján egyedileg kalkulált díjat tartalmaz, és tételesen tartalmazza a végrehajtandó növénytermesztési technológiát is.

Illetve javaslatot is tehetünk a technológiára.

Igen. A FITOPEDON® Technológia megfelel a biogazdálkodásban meghatározott feltételeknek is.

A növény tápanyagigényének optimum közeli kiszolgálása hatékonyabb tápanyag felvételt eredményez. Tehát: adott terméshozamhoz kevesebb tápanyag szükséglet, vagy adott tápanyag bevitelhez magasabb terméshozam érték kapcsolható.

Attól függ, hogy a növény fejlődése során hány tényezőt tudunk folyamatosan szabályozni és milyen pontossággal.

A FITOPEDON®  eljárás a növény kiteljesedését segíti elő oly módon, hogy a növény fejlődése során folyamatosan változó igényeit összeveti a talaj tápanyag átadó képességének, valamint a környezeti tényezők változásával, majd ezeket a tényezőket folyamatosan a növény változó igényeihez igazítja. A FITOPEDON® eljárás célja a növény genetikai programjának optimális tartományon belül történő kiszolgálása. A technológia alkalmazásával egészségesebb és ellenállóbb növényt kapunk. Az eljárás alkalmazásának következtében a terméshozam és az ellenálló képesség rendkívüli mértékben megnövekedik, a beltartalom pedig javul.

Fontos látni, hogy a növekedés, a terméshozam többszöröződés, az ellenállóképesség és a beltartalom javulása nem általunk hozzáadott, „belepumpált” növesztő-, erősítő-, módosító-, stb. szerek által jön létre, hanem azáltal, hogy igyekszünk a növény folyamatosan változó igényeit egy optimális tartományon belül kiszolgálni, ezáltal a növény kiteljesedését segíteni.

A Telepített Kommunikációs Vezérlő és Adagoló Rendszer üzemeltetését – így karban tartását is – a FITOPEDON®  Kft. munkatársai végzik.

Semennyit. A Telepített Kommunikációs Vezérlő és Adagoló Rendszer (ICDC) teljesen automatikusan működik.

A FITOPEDON® technológiával történő növénytermesztés a FITOPEDON® Kft.-vel történő Együttműködési Megállapodás alapján valósul meg, mely előzetes helyszíni felmérés és kalkulációk alapján részletesen szabályozza az együttműködés feltételeit és költségeit.

Az Ügyfél költsége három fő részből tevődik össze:

  1. Beruházási,- és eszköz jellegű költségek.
  2. Szolgáltatási díj
  3. Sikerdíj.
Sokkal több változót veszünk figyelembe, valamint speciális eljárásokkal dolgozunk a tápanyagigény és a tápanyagszolgáltató képesség meghatározásán.

Legfőképpen abban, hogy mi nem tanácsot adunk, hanem a növénytermesztési feladatokat az ügyféllel közösen valósítjuk meg.
A FITOPEDON® egy integrált tápoldatozási rendszer, melynek keretében az adott talajra, növényre, környezeti szempontokra és az adott technológiára kialakított egyedi – és folyamatában a változásokhoz igazodó – növénytermesztési program valósul meg.

A megfelelően tervezett és végrehajtott program esetében ez a lehetőség kizárt.

A nem megfelelően megtervezett és/vagy végrehajtott program eseteit részletesen vizsgálni kell és – amennyiben a hibás tevékenység a FITOPEDON® érdekkörében történt – erre az esetre felelősségbiztosítással rendelkezünk.

Igen, ez így van. A DIS cégünk egy új – folyamatban levő – fejlesztése, melyet  2018-ban szándékozunk bemutatni. Jelenleg lineár és center öntöző rendszerekhez fejlesztjük és a speciális adapter segítségével képes azonnali detektálásra és beavatkozásra egyaránt.

Attól függ, hogy milyen öntöző rendszert alkalmazva, milyen talajon, milyen éghajlaton, milyen vízigényű növénykultúrát gondozunk.

Általánosan elmondható, hogy amíg a föld alatti rendszerek töredék mennyiségű vízzel is megoldják a talaj nedvesen tartását, és a növény tápoldatozását, a föld felettieknél ennek többszörösére van szükség, az esőztető típusú rendszereknél pedig még tovább – nem ritkán sokszorosára nő a vízigény és az elpárolgási veszteség is. (Vízben és tápanyagokban is.)


A FITOPEDON® szolgáltatás működtetéséhez minimálisan a „C” Csomagban szereplő beavatkozás végrehajtása szükséges. (Min. heti 1 alk.)

A „D” Csomag esetében az ügyfelet nem kötik a szigorú adatszolgáltatási és az előírt Programhoz történő igazodási feltételek. Ezért ezt nem is hívjuk FITOPEDON® Csomagnak. Ezt a csomagot egyedileg alakíthatjuk ki és az együttműködés tesztelésére, valamint a technológia kipróbálására szánjuk.

A „C” Csomag esetében ez meghatározott és kötelező és ellenőrzött.
A „D” Csomag esetében a gazdára van bízva, hogy mit vállal.

Az „A” és „B” csomag esetében az öntözés vezérlése automatikus és a központból vezérelt.
A „C” Csomag esetén pedig a egy program szerint meghatározott és a gazda által végre hajtandó.

Ez függ az adott tápanyagtól, a talaj típusától és szerkezetétől, a környezeti állapotoktól, valamint a növénytől is… Ezenkívül az alkalmazott öntöző berendezés elhelyezkedésétől, típusától és állapotától. Ezen tényezők felderítése és a hozzájuk történő folyamatos igazodás a FITOPEDON® szolgáltatás lényege.

Az „A” csomag gyökérzónás öntözőrendszerre épít, ezért sokkal kevesebb víz kell hozzá, valamint a tápanyagok gyorsabban és hatékonyabban jutnak el a gyökérhez. Tehát, olcsóbb, jobb és sokkal hatékonyabb.

A gyökérzónás öntöző rendszerek a leghatékonyabbak, azon belül is a föld alatti telepített öntöző csövek.

A Próba csomagot az ügyfél alakíthatja a lehetőségeihez, ezért akár „ki is léphet” a FITOPEDON® által javasolt szolgáltatási és technológiai keretek közül. A pozitív hatások a programhoz történő igazodással, annak betartásával és/vagy megfelelő technológia alkalmazásával, beépítésével (ICDC, öntöző rendszer, permetező gép, stb.) erősen növekednek.

Az együttműködés egy meghatározott program szerint történik. A környezeti változások figyelembe vétele és az arra történő reagálás a program része.
A FITOPEDON® Központból, vagy a képviselő útján az ügyfél értesítést kap a szükséges beavatkozásokról.